Sheba
2004.08.13. 11:25
Sheba
Shebával először 1956-ban találkoztam. A kerületi általános iskola harmadik osztályos tanulója voltam. Az állatkereskedés kirakatában pillantottam meg a hétéves kiscicát. Mindig is szerettem volna egy kismacskát, de ezt igazán csak akkor vallottam be magamnak, mikor megláttam őt a kirakatban. Először figyelemre sem méltatott. Megpróbáltam neki kopogni az ablaküvegen, de rám se hederített. Úgy nézett ki, mintha erősen koncentrálna, s valami fontos feladat megoldásán törné a fejét. Azután egy hirtelen ugrással, a vadászat és a lopakodás generációk során öröklődő ösztönével sikeresen leterítette zsákmányát, vagyis a nővére farkát. Én pedig csak kopogtam neki, rendületlenül. Egy pillanatra rám meredt, és ezzel máris mintha valamiféle kötelék fonódott volna közöttünk. Az üvegen ás lefolytatott rövid eszmecsere során arra a következtetésre jutottunk, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Megfogadtam, még aznap visszatérek hozzá, és hazaviszem. Szerencsétlenségemre rá kellett jönnöm, hogy a macskatulajdonossá válás nem is olyan egyszerű dolog. A mamának és a papának ugyanis nem nagyon tetszet a tervem. Úgy tűnt, hogy nem akarnak hozzájárulni az állattartáshoz. - Ki hallott még arról, hogy valaki pénzt adjon ki egy macskára? Egy kismacskát ingyen kaphatsz valakitől, mindazonáltal mi inkább kutyapártiak vagyunk. Nyolcéves lévén nem tudtam pontosan, hogy ezzel mit is akartak mondani, de ezt megértettem, hogy a legnagyobb akadály számomra az anyagi helyzetem. Sheba túl sokba került, 2 dollár 50 centbe. - Ilyen sok pénzt kiadni olyan dologért, amit bárhol ingyen megkaphatsz?! Hát nem volt éppen jól kikövezett az út a célba éréshez. Minden lehetséges módon megpróbáltam elérni, amit akartam végül néhány gyerekes-nyafogós nap után a Lou bácsitól születésnapomra kapott pénzzel a zsebemben elmentem Shebáért. Mindjárt jó barátságba keveredtünk, és kölcsönösen megszerettük egymást. A macskám minden éjjel az ágyamban aludt, és hosszan társalogtunk, amikor senki se volt a közelünkben. Valójában Shebának nagy szerepe volt abban, hogy már elég korán elhatároztam, állatorvos leszek.
Az általános iskola, a főiskola és az állatorvosi kar elvégzése alatt végig jó barátok maradtunk. Sok fontos döntésemet - mind a hivatásom gyakorlása során, mind a magánéletemben - befolyásolták a Shebával folytatott valóságos vagy képzelt beszélgetések. Később a mamával és a papával élt, mivel nagyon el voltam foglalva a nősüléssel, a családalapítással és az ő segítségével választott hivatásom gyakorlásával, azonban továbbra is közeli barátok maradtunk, és mindig örültünk, ha újra láttuk egymást. Szerette, ha meglátogattam a feleségemmel és a gyerekeimmel.
Shebának abban is kétségkívül meghatározó szerepe volt, hogy elhatároztam, macskaklinikát nyitok. Úgy tűnt, tetszett neki az ötlet, amikor beszéltünk róla. ár régebben is tapasztaltam, hogy a döntéseiben tévedhetetlen, így bártan vágtam neki az új kihívásnak. 1978 júniusában megnyílt a kórházam, az "Allentowni Macskaklinika". A megnyitó napján Sheba huszonkét éves volt. A mama és a papa hozták el hozzám, hogy lássa a klinikámat, aminek a létrehozásában nem kis szerepe volt. Nem árulták el azonban, hogy ez csak a látogatás másodlagos oka. Sheba borzalmasan nézett ki. Alaposan megvizsgáltam, és keserűen állapítottam meg, hogy a helyzet reménytelen. Az új kórházban így Sheba lett az első cica, akit megszabadítottunk a szenvedéseitől. A legutolsó hosszú beszélgetésünk közepette lágyan elszenderült a karjaimban.
Michael A. Obenski
[Forrás: Marty Becker, Jack Canfield, Mark Victor Hansen, Carol Kline: Újabb megható állattörténetek)
|